Dr. Patton János (1904–1998)

„A nemzet boldogsága tagjainak személyes tisztességén, vallásos és polgári erényein múlik, szebb jövőjének záloga az erényes, a becsületes ifjúság.” (Adolph Kolping)

Az elmúlt évtizedek ismert politikai légkörében egyházi személyről – helyi vagy országos lapokban – írni, rádióban, tv-ben példamutató életvitelüket közkinccsé tenni egyszerűen lehetetlen volt. Ez a mostani nyilvános születésnapi gratuláció nem lehet ellensúlya egy fölbecsülhetetlen gazdag életút folytonos zsákutcába terelésének. Nem is ez a cél. Patton János sohasem tartott igényt nyilvános ünneplésre, sokkal inkább nekünk van szükségünk, az ő – legalább utólagos – elismerésére.

1927-ben szentelték pappá. Az első szolgálati helye Himesháza volt, majd Mohács következett. 1938-ban Pécsre került. Kezdetben a Katolikus Legényegylet elnöke, később Pécs-Gyárváros plébánosa lett.

Mint legényegyleti vezető munkásfiatalok generációit nevelte Adolph Kolping szellemében; Isten, ember, haza, család szeretetére, az állapotbeli kötelességek teljesítésére, a hitvesi hűségre, a mindenkor tisztességes munkavégzésre.

Nagyon sokan nőttünk föl mellette, akik megtanulhattuk a becsületes életvitelt, az elvhűséget, a puritán egyszerűséget és mindent megelőzve a mások megértésén, befogadásán nyugvó önzetlen szeretetet. Isten különös ajándékának tartom, hogy egészen fiatal koromtól őt vallhatom tanítómnak, lelkiatyámnak és hozzá öregedve atyai jó barátomnak.

A legnehezebb időkben, a holnap bizonytalanságát is vállalva tiszta és hű maradt elveihez. Nem egyszer voltam tanúja, amint paptestvéreivel azon tanakodtak; vajon mit tegyenek, mit kíván a hatalom, s mit a papi lelkiismeret? 1965-ben, amikor válaszút elé állították; vagy beáll a békemozgalomba, s akkor maradhat Pécsett, ő a második utat választotta.

Nem volt könnyű lemondania plébániájáról, barátairól, tanítványairól. Szomorúságát gondosan elrejtve ült mellém az autóba, amikor a majdani szolgálati helyére „háztűznézőbe” indultunk. Lelki emelkedettségére jellemző, hogy a „keserű száműzetést” úgy fogadta, mintha az a saját javát szolgálná. Himesháza lett az új hely, a szerencsés község. A véletlen játéka, hogy papi pályája éppen innen indult, tele tervekkel, teológiai doktorátussal… és negyven év után ide tért vissza, mint segédplébános.

Bizony nehéz idők voltak ezek; a Katolikus Legényegylet miatti és más politikai indíttatású kihallgatások, rendőrségi zaklatások, az Egyházügyi Hivatal raportjai stb., Patton atya azonban mindenkor példát mutatva hű maradt az egyházhoz és önmagához. Nem kérkedett, nem vádolt, nem panaszkodott, lelkiismeretesen szolgált. Az ő ottléte alatt Himesháza kisebb búcsújáró hellyé változott. Igen sokan fölkerestük egy kis „városi levegőt”, híreket vittünk magunkkal, azonban kissé megszégyenülve tapasztaltuk, hogy nem mi vittünk, hanem mi kaptunk tőle derűt és erőt a további küzdelemhez.

Mi pécsiek valójában mindig is visszavártuk őt. Tíz éves távollét után 1974-ben megtörten visszakerült Pécsre. Nem a régi helyére, nem is egy másik plébániára, csupán kisegítő lelkész lehetett, mint „mellékoltárnál miséző és gyóntató” kapott helyet az Irgalmas templomban. Az hogy ő többre lett volna képes, azt mindannyian tudtuk. Végzettségét, rátermettségét, hűségét, élettapasztalatát, egyszóval példamutató papi életét nézve nagyobb hatósugarú egyházi méltóságot is megérdemelt volna. Azonban az Egyházügyi Hivataltól már ez is nagy kegy volt, hogy visszajöhetett Pécsre. Így adódott, hogy a „ranglétrán” ő is haladt, csak éppen fordítva, volt ő katolikus legényegyleti elnök, volt püspöki tanácsos, volt szentszéki bíró, volt Pécsett plébános és városszerte közismert lelkivezető. Ezután lett községi plébános, s végül megtűrt kisegítő lelkész. A rendszerváltás őt már sajnos későn érte. Azonban ő mindenkor PAP és LELKIATYA maradt, így nagybetűkkel.

Mayer Mihály püspök úr jóvoltából most itt élhet közöttünk a Bazilika melletti papi otthonban. A házi kápolnában mondja el a napi szentmiséjét és a régi szeretettel fogadja barátait, tanítványait és a külföldi kolping delegációkat.

Az áldozatkész Rozália nővér kivételesen gondos szeretetteljes ápolása hozzájárul ahhoz, hogy Patton atya sokunknak még mindig lelki vigaszt, derűt, biztatást adhat.

A 90 éves születésnapján köszönjük dr. Patton Jánost, a teológiai tudományok doktorát, Patton atyát, a lelkivezetőt, és Jani bácsit, a mindenkihez közelálló, szeretetre méltó atyai jó barátot.

Lelkülete, magatartása, munkája, szerénysége, de határozott egyénisége legyen példa a papnövendékeknek ugyanúgy mint nekünk hívőknek, aki kannyi szépet és jót kaphattunk Tőle.

Isten éltesse még sokáig mindannyiunk kedves Jani Bácsiját!

Pécsi Géza